2017. január 24., kedd

03. "Daddy" pici lánya

Üdv!


A cím tudom, hogy elég érdekes lehet, de azt hiszem, akik jártasok a Wattpad-en azok már értik is, hogy miről fogok írni. Rengeteg ilyen írással találtam magam szembe, pedig én aztán nem kerestem, tulajdonképpen nem is nagyon mozgolódok azon a felületen és az egyik fő ok, az ezeknek az írásoknak is a minősége, de erre majd később kitérek bővebben. Gondolom, nemcsak én vagyok az, aki néha már sikító frászt kap ezektől, nem egy cikket láttam már, viszont én szeretném előre leszögezni, hogy nem magával a témával van baj.
Az írás nem bűn, az se, ha egy kicsit elvontabb témában tesszük ezt. Rengeteg olyan lehet, ami eltér a standard történetektől, eléggé szélsőségesek, azonban ha egy kellően felkészült író kezeiben van, aki nem kevés időt fordít a történetre, szerintem tud olyat alkotni, amivel meg fogja találni a saját közönségét. Persze ebben a szempontból vizsgálva az én cikkeim alanyai is megtalálják a magukét, ami felveti bennem a kérdést, hogy ennyire lealacsonyodtak volna az igények a következő generációban? Én nem ítélem el az Apucis sztorikat, magával a jelenséggel van gond, mert egyébként, ha belegondolunk, ezzel lehetne egy elég komoly regényt is írni, hiszen az, ha valakinek ilyen fétise van (nem is tudom, hogy minek nevezzem), az magával vonhat némi pszichés zavart is, mert aztán nem a rendes apuciról van szó itt. Akad olyan, aki nézett, néz Gyilkos elméket? Szerintem beleillene, nyilván egy picit sötétebbre kellene venni az egész témát, de szerintem lenne benne lehetőség. Ha belegondolok, egy minimum negyven éves pasit tudok elképzelni, aki a kora ellenére nem néz ki rosszul, vagy a külsejét kompenzálóan tetemes vagyonnal rendelkezik, vagy, ha nagyon tökéletest akarnék, akkor mindkettővel egyszerre rendelkezik a delikvens és így még egyszerűbben magához tudja édesgetni a "pici lányt". A hollywoodi filmek tömkelegébe találunk ilyen pasikat, és nem egyszer van olyan is, hogy jóval fiatalabb barátnőjük van, amivel máris megvan a daddy-s sztorik alapja. Egyébként magát a lányt se tudnám egy olyan séma alá húzni, hogy biztos apa komplexusa van, vagy csak a pénzre hajt. Ebből kiindulva érdekes történetek is születhetnének, hiszen valójában a korkülönbségről szól az egész, amihez hozzá jön az a fétis, hogy a pasink úgy akar gondoskodni a lányról, mintha csak öt éves lenne és szüksége van az ő apucijára, csak emellett még ágyba is viszi. Ez már így kicsit beteges, viszont ha valaki végre arról a végről fogná meg, hogy ez valamilyen fajta betegség, én nagyon szívesen olvasnám, mert amellett, hogy van benne egy kis elmebaj, ugyanakkor valahol szerelem is lehet benne, meg vonzalom. Szóval én ezek miatt nem vagyok ellene az ilyen fajta sztoriknak, mert én látok benne lehetőséget, csak nem úgy kellene hozzáfogni, ahogyan sajnos sokan hozzá fognak. Bár ugyan én nem olvastam, de jó példa a Lolita, ahol ha jól tudom, nem kellett apucinak hívni a férfit, viszont betegesen akarta Lolitát.
Most pedig jöjjenek azok a stílus jegyek, ami minden Wattpad-es sztoriban megtalálható. Én is írok fanfictiont, szóval azzal nincs gond, hogy hírességre akarják ráhúzni az apuci szerepet, de! Először is még a történet elején feltüntetném, hogy a valósághoz vagy a sztárhoz semmi köze a történetnek, szerintem ez így lenne tisztességes, mivel eléggé elferdítik az adott sztár személyiségét, legyen egyébként bármilyen is a valóságban. Másodszor pedig nevetséges, hogy ezeknek a történeteknek a javát olyan kislányok (lassan betöltöm a huszonötöt, szóval a tizenéves kis fruskák, nekem már kicsi lányok) írják, akik vagy nem rendelkeznek szexuális téren tapasztalatokkal, vagy azok is olyan kezdetlegesek, amikkel nem lenne szabad semmiképp megerőszakolásról, de véleményem szerint még egy egyszerű aktusról sem. Talán nem pont nekem kellett volna ezt leírni, mert amikor én megírtam az első ilyen jelenetemet, még nem volt tapasztalatom, viszont mentségemre legyen szólva, hogy nem is tíz-tizennégy éves voltam, rengeteg könyvet olvastam és volt annyi biológiai tudásom, na meg romantikus gondolatom, hogy nemcsak annyi az egész, hogy behatolt, lökött párat a pasi és már el is élvezett. Persze nem volt tökéletes és az első pár ilyen jelenettől nem is szabad azt várni, hogy majd olyan hitelesre meg tudja írni bárki, de azért ne legyenek benne olyan nyakatekert dolgok, amelyek a valóságban komoly balesettel végződnének. Viszont azt, hogy egy tapasztalatlan kislány egy ilyen sztoriba kezdjen, aminek a fő mozgató rugója épp a szex, nem tudom a helyén kezelni, főleg, hogy már az első történetben, na meg abból is, amit pár napja volt szerencsém olvasni, ordít, hogy olyan valaki írja, aki az én időmben még Hanna Montanát nézett. Tehát számomra szexuális téren semmi hihető nincs bennük, emellett írásilag is eléggé gyalázatosak ezek, helyesírásilag pocsékok. Nem tagadom, mindenkinek el kell kezdeni valahol, én is hibázom, még mindig nem vagyok zseni, de amit ott találni, hát... lassan nevezhetjük szerintem az írás hanyatlásának. Most komolyan, már nincs nyelvtan óra, ahol meg kellene tanulniuk írni?
A legnagyobb vicc számomra mégis az, hogy ha egy picit is belegondolnának az apucis történetekbe, akkor azért nekem nagyon is sántítana, hogy kitalálnak egy tizenhat-tizennyolc év közötti lányt és az ő apucija egyébként talán öt évvel lehet idősebb? Csak nekem fura az, hogy egyébként egy normálisnak mondható kapcsolatot állítanak be betegesnek? Számomra érthetetlen az, hogy azt az énekest, akit kedvelnek egy igazi pszichopatának állítanak be és nem olyan értelembe, amit egyébként ez a szó jelentene valójában. Inkább valahol fél úton van az őrült és a megszállott között. Ha magára arra gondolok, hogy van egy pasi, akinek ilyen fétise van és úgy akar gondoskodni akar egy lányról, mint egy pici babáról, csak éppenséggel esténként az esti mese után le is fekszik vele, akkor nem egy huszon pár éves illető jut eszembe, mert ilyen korban még totál nem teng bennük túl az apai ösztön, ergo számomra elég valószínűtlenek ezek az ötletek. De ha mindezt még nem is veszem figyelembe, egy logikai bakinak veszem, az sokkal elszomorítóbb, hogy a helyesírás teljes hiányában szenvednek, na meg az igényében is. Szerintem ezek a történetek nagyon is jól mutatja azt, hogy az online írói társadalom egyre mélyebbre jut, ezen nincs mit szépíteni sajnos. Senki sem tökéletes, senki sem úgy kezdi, hogy profi, nem erről van szó, viszont amikor már arra nincs igény, hogy a képernyőről ordító elgépeléseket sem javítja ki a magát írónak nevező bloggerina, akkor szerintem nincs is mit tovább mondani. Mert ez a legnagyobb gond, hogy rámegy mindenki a gyártásra, a minőség már nem számít, az a lényeg, hogy megírtam és nem az, hogy alkottam.
Visszaolvasva néhol én is elég szélsőségesen fogalmaztam, néhány elképzelés még engem is meglep. Mindezeket leszámítva, remélem, sikerült leírnom azt, hogy nekem tulajdonképpen mi is a problémám ezekkel az apucis sztorikkal. Őszintén így visszagondolva az első felvetésemre, hogy magát a jelenséget egy bizonyos betegségnek nézzük, még egyszer talán írnék is egy ilyen történetet, mert abból a szemszögből nézve szerintem tényleg érdekes is lehetne az egész, főleg, ha nem a rövid szex motiválja az egész történetet. Egyébként most olvastam egy a témába vágó regényt, ahol nem kellett apucinak hívni az idősebb pasit, de egyébként simán lehetett volna apuci meg az ő kedves kicsi, pénzéhes lánya.
Utólag javítanék annyit a gondolataimon, hogy a Tumblr-ön kerestem képet és hát az én idős pasi, fiatal lány teóriám eléggé megdőlt. Most komolyan rá kell döbbennem, hogy ennyire beteg lenne a mai világ, hogy sokan arra indulnak be, hogy apucinak hívják vagy, ha nem akkor büntetés lesz a vége? Azt hiszem, most szépen visszabújok az én kis világomba, ahol a pasik még pasik és a romantika, na meg a józan ész határain belül szeretik a nőket. A legfontosabb pedig, ahol még mindenkiben benne van a minőségre való igény... szép ábrándok, nem igaz?

Catalina

2017. január 4., szerda

02. Őszi zivatar

Üdv!


Ezt a bejegyzést már régóta szerettem volna megírni, amire most sort is kerítek, mert ugyan egy kisregényről van szó, azonban jelenleg ez az egyetlen egy, ami be van fejezve és olvasható is. Persze már azért is megérdemelte, mert tényleg sikerült befejeznem és meg is vagyok vele elégedve teljes mértékben. Bár az is igaz, hogy kicsit nehéz helyzetben vagyok, mivel a blog már bő egy éve nyitott meg és a Prológus is ugyan ennyi ideje olvasható, tehát közel se tudok azokkal a gondolatokkal, érzésekkel most írni, ami akár a kezdetekkor meg volt, vagy amikor leírtam az utolsó betűt. Mielőtt még rátérnék az összegzésre, néhány alap információt hoznék, amit egyébként a Történetek menüpontban is megtalálhattok:

Őszi zivatar

Hatalmas köszönet a csodálatos
munkáért Liának!
Műfaj: Real person fanfiction, romantikus
Főszereplők: Aida Martínez, Fernando Torres
Terjedelem: Prológus - 5 Esőcsepp - Epilógus
Publikálás: 2015. szeptember 5.
Státusz: befejezett

/fülszöveg/

Aida Martínez, a spanyol belsőépítész boldogan mondott igen Fernando kérdésére, aki már hosszú évek óta birtokolta a szívét. Közel két év házasság után mégis megtörve áll a körülötte zajló események előtt, míg szíve napról napra egyre több sebből vérzik. A teljes tudatlanságba menekülve, naivan reméli, hogy még minden visszafordulhat, hogy még minden lehet olyan, mint amilyen régen volt a veszteségeik előtt, amikor még szerelmes volt belé a férje.
A boldog feleség álarca mögé rejtőzve figyeli, ahogyan a focista, akibe még ennyi idő után is töretlenül szerelmes, szinte minden este egy másik nőhöz készülődik izgatottan. A lelke mélyén azonban tudja, hogy már semmi sem lesz a régi, a szerető átvette a helyét, ő mégsem tud elszakadni a csatártól. Végül ugyan nehéz szívvel, de egy zivataros, őszi éjszakán kilép a közös otthonuk ajtaján, maga mögött hagyva az emlékeiket, melyek egészen idáig a szeretett férfi mellett tartották.
Vajon Fernando is olyan könnyedén kezeli az elválást, melynek már rég be kellett volna következnie? Vagy talán későn, azonban ráébred, hogy rossz döntéseket hozott meg a múltban? Egy megcsalt feleség, egy hűtlen férj és egy szerető története, valós és ál érzelmekkel, rossz és jó döntésekkel.

Mert néha egy kapcsolat nem happy enddel végződik…

Könnyítésképp visszakerestem, hogy annak idején mit írtam ezzel a történettel kapcsolatban, amikor megjelent és így már rögtön meg is van újra az az alap szál, ami elindította Aida történetét. Tudjátok annak idején az Álmom volt az egyik igazán nagy kedvenc történetem, amibe kezdőként természetesen mindent bele is akartam sűríteni, hiszen miért ne? Nos, maga az Őszi zivatar alapja is egy odazsúfolt ötlet volt, persze teljesen másképp. Nem lett volna Melissa, csak egy mély szakadék, ami elválasztja egymástól a főszereplőket, és vetélések se lettek volna, csak rengeteg vita. Biztos vagyok benne, hogy végül nem került volna bele, inkább meg is feledkeztem volna róla, bár az is igaz, hogy akkor annyira beleszellemültem abba az ötletbe hála Lil Wayne és Bruno Mars közös dalának, a Mirrornak, hogy napokig elég búskomor hangulatom volt. A vicces pedig az, hogy az Őszi zivatar írása közben egyetlen egyszer se hallgattam ezt a számot. Így utólag visszagondolva a lehető legjobb döntés volt a részemről, hogy megvalósítottam az alap ötletet és az is, hogy nem hallgattam a Mirrort, mert akkor még letargikusabb lett volna az egész valószínűleg.
Emlékszem ebbe a kisregénybe is úgy kezdtem bele, ahogyan a legtöbbe is, fejest ugrottam és csak írtam. Persze kivételesen tisztában voltam (többnyire) a kronológiával és a fontosabb forduló pontokkal, de természetesen a cselekmény rengeteget változott a kiinduláshoz számítva. Eleinte úgy terveztem, hogy Aida lesz olyan buta újra, hogy megbocsájt Fernandónak és fülszöveg ide vagy oda, happy end lesz a vége. Arra már nem emlékszem, hogy a következő részbe mit terveztem volna, de tényleg hajlottam erre a végkimenetelre, ezt mutatja a focista, hirtelen pálfordulása, amit aztán ti se értettetek, bár az is igaz, hogy írás közben a karaktere is sokat formált a saját cselekedetein. Aztán hála néhány hasznos véleménynek, megvilágosodtam és nem csesztem el az egyébként is klisés, szappanoperás történetet, mert sok van benne tudom én is. Nem leszólni akarom, mert imádom még mindig, Aida karaktere annyira erős lett, még ha valahol gyengének is tarthatjuk azért, amiért képtelen volt elhagyni a férjét, csak megvannak a maga hibái. Ráadásul szerettem volna egy olyan történetet, ami nem a szerelem kibontakozását mutatja meg, hanem épp ellenkezőleg, annak elmúlását és egy kapcsolat végét, mert egyébként erről nagyon kevés irományt olvastam. Lehet, hogy csak én nem találtam szembe velük magam? Bár, ha figyelembe vesszük a Tavaszi záport, akkor talán ez az elképzelésem meg is fog bukni, de akkor majd hozok egy végső összefoglalót, ahol megírhatom, hogy miért végződött úgy, ahogy.
A kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy nem lesz több összesen 10 fejezetnél, nem szerettem volna se túlnyújtani, se belekezdeni egy újabb regénybe. Persze, amikor ránézek Lia gyönyörű munkáira, vagy Aidára gondolok, akkor mindig elbizonytalanodok, hogy talán megérdemelt volna még több sort. Magamat ismerve ezen még sokszor el is fogok töprengeni, de az is biztos, hogy most tényleg úgy érzem, hogy valami jót alkottam, mert még ennyivel a befejezés után se érzem azt, hogy át kellene írnom. Igaz az elgépelési és fogalmazási hibákat igyekszem majd kijavítani, viszont lényegi momentumokat nem akarok, és tényleg úgy érzem, hogy az Őszi zivatar így tökéletes, hogy meg van benne minden, amit maga a cím jelképezz. Emiatt is volt olyan könnyű megtalálnom a kifejező címet, mert valami olyat akartam, ami tükrözi az elmúlást, valaminek a pusztulását, hiszen az egész sztori erről szól, a szerelem elmúlásával. Talán a végén már pont emiatt nem is húztam tovább a fejezeteket, mert már mindennek vége volt, csak le kellett zárnia Aidának is, elfogadni a bukását.
Tudjátok, amióta befejeztem, már többször is újra olvastam a részeket. Természetesen első sorban azért, hogy a Tavaszi záport tudjam írni, de nem egyszer csak azért nyitottam meg, mert olvasni szerettem volna, és számomra ez mutatja igazán, hogy sikerült azt teljesítenem, amit szerettem volna. Alkottam valami színvonalasat, számomra az, valami olyat, amire büszke tudok lenni, és azt érzem, mint A legszebb ajándéknál is, hogy ezt már nem kezdő íróként írtam, hanem sikerült egy fokot feljebb mászni a létrán, bár még mindig nem vagyok író, ezt leszögezném, de már az a kezdő sem. Persze a hosszú kihagyásoknak megvannak a nyomai ezen a történeten is, viszont én pont azokkal együtt szeretem, így akkor se éreztem magam, amikor sikerült befejeznem a Pályát, pedig annak is megvoltak a maga szépségei. Talán pont emiatt, illetve az alap szituáció miatt szeretem annyira, mert azért Fernando se olyan karakter lett, amilyennek egyébként elképzelném, bár a végére kezdett arra hasonlítani, akit általában megjelenítek.
Gondolom, azzal nem fogok újdonságot elárulni, hogy annak ellenére, hogy Aida a főszereplő, ő lett a kedvenc karakterem is. Oké, hogy az én sztorim, de nem volt könnyű az ő fejével megírni a jeleneteit, mivel akkor én még javában egy kapcsolatban voltam és többnyire boldog. Valószínűleg, most már sokkal könnyebb lenne az ő fejével gondolkodni, és egyébként szeretnék olyan lenni, mint ő, mert lehet, hogy sokáig várt a szakítással, végül mégis megtette és képes volt teljes mértékben elhatárolódni a volt férjétől, még ha a szerető erre rá is segített. Amikor végre megszületett benne az elhatározás, nem habozott, még akkor sem, amikor Nando szinte kínálta a lehetőséget, hogy ott van és akár újra is kezdhetnének mindent. A történet végére szerintem sikerült is megtalálnom vele az összhangot, mert sok kedvenc pillanatom van vele is, a legkedvesebb még is az Epilógusban van, amikor elolvassa Nando könyvében a fejezet címet. Még most is magam előtt látom a mosolyát, mire gondolt és mit érzett akkor, emiatt is vagyok olyan bizonytalan a Tavaszi záporral kapcsolatban, mert akkor tényleg lezárta az életét a csatárral és így a jövő bármit hozhat mindkettőjük számára.
A végére pedig csak annyit szeretnék még hozzáfűzni némi számadat előtt, hogy nagyon régóta nem jelentkeztem már a folytatással, azonban nincs elfelejtve. Be fogom fejezni, ezt megígérhetem, mert már egyre jobban letisztázódik bennem Aida jövője, amit mindenképp meg akarok veletek is osztani. Most pedig akkor jöjjenek azok a számok:

7 rész, összesen 54 oldal, 20.145 szó.
143 pipa érkezett a fejezetekre és az előzetesekre.
42 megjegyzés, amelyekben az én válaszaim is benne vannak.

Köszönöm, hogy elolvastátok Aida és Fernando történetét, és remélem, hogy a folytatás is ugyanígy fog nektek majd tetszeni! Addig is, néhány kiragadott mondattal szeretnék elbúcsúzni az Őszi zivatartól, amelyek számomra magát a történetet és a főszereplőket jellemzik.

Gyönyörű volt, szexi, vonzotta minden porcikáját és olyan könnyedén megtudott volna feledkezni arról, hogy haza kell mennie, azonban bármikor nézett bele a szemébe, mindig magához tért. Sose látta azt benne, amire szüksége volt, egyedül Aidától kapta meg a feltétel nélküli szerelmet...
(Prológus - Vihar előtti csend)

– Valami baj van? – Vonta fel kérdőn szemöldökét a bosszankodó pillantást látva.
– Azt hittem, hogy valami rövidben vagy… most hogy fogom a lábadat bámulni? – A halk morgásból a szavak végeztével hatalmas vigyor lett, aminek köszönhetően szívből jövően kezdett el kacagni. Könnyesek lettek a szemei, ahogy megérezte dereka körül az izmos karokat, melyek könnyedén húzták a tulajdonosához, aki semmivel sem törődve, lágyan csókolta meg, mégis felperzselte mindenét. Szinte elolvadt a felismeréstől, hogy újra annak a vonzó, kívánatos nőnek látja a férje, aminek korábban is, hogy most valóban őt csókolja és nemcsak a látszat miatt teszi.
(2. Esőcsepp)

... csak Aida lenne, a magányos ismeretlen, a megtört lelkű és álmú nő.
(3. Esőcsepp)

– Így gondoltad?
– Erősebbet érdemelt volna, de Nolo úgyis megteszi helyetted. Te pedig ne bámulj, keresd meg Aidát, egy fél órája mehetett el sétálni, de jobb, ha nem én keresem meg és ez különben sem volt jó ötlet, az ő állapotában. [...] Ha még jobban összetöröd, esküszöm, hogy egy életre tönkreteszlek, ezt tartsd észben. És Fernando! Most az egyszer gondolj rá is, ne csak magadra.
(3. Esőcsepp)

A feleségét már rég elveszítette, ahogyan önmagát és a becsületét is, olyan dolgokat csinált, amiket sosem tehet majd jóvá, amiknek nyomát mindig magán fogja viselni, mint egy keresztet.
(4. Esőcsepp)

Tartozott annyival a feleségének, hogy visszaadja az életét, a szabadságát, hogy ismét Aida Martínez legyen és ne az ő boldogtalan felesége.
(5. Esőcsepp)

... amint a végére ért ezen gondolat menetének, sietve lépett be a lakásba, majd becsapva az ajtót, a sporttáskáját a padlóra ejtette és a nappalit vette célba. Rajta kívül csak egy valakinek volt kulcsa… Aidának.
– Kicsim? – Minden fáradtságát elfelejtette, reménykedve lépett a tágas helyiségbe, de rögtön meg is torpant, mikor a kanapén a várt barna haj zuhatag helyett a szeretője szőke tincseit pillantotta meg, arcán a szokásos csábító mosollyal. Egy másodperc alatt elillant minden lelkesedése, amit az a gondolat generált, hogy a neje fogja várni. Bolond volt, hiszen mégis mi venné rá Aidát, hogy visszamenjen hozzá?
(5. Esőcsepp)

Hét szó volt csupán, benne mégis megváltoztatott valamit, ami miatt a pár perccel korábbi véleménye semmisé vált, ami miatt nem tudta gyűlölni Nandót, ami miatt végre megtalálhatja a lelki békéjét és lezárhatja ezt a fejezetet végleg.


A pillanat, amikor megszerettem az esős délutánokat.

(Epilógus - Egy vihar romjai) 

Catalina